Mire jó még?

november 20, 2017

Mire jó még? Vagy akár úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy van-e egyáltalán olyan dolog, amire nem használható egy gördeszka? Ezekre ad választ Mészáros István „Mészi”, aki a Mediumban is bemutatja újrahasznosított gördeszkákból és snowboardokból álló kiállítását.

 

 

Ezeknek a sportoknak az egyik legalapvetőbb attribútuma a kreatívitás, ami általában nem csak trükkökben, hanem egyéb művészeti ágazatokban való kiteljesedésben is megmutatkozik.
Pontosan ilyen a környezettudatosság és újrahasznosítás metszetében kialakult, elhasznált alkatrészek felhasználásával operáló, a szobrászathoz nagyon közelálló ág is. Ennek egyik legnagyobb művelője a japán Haroshi, akihez akár hasonlíthatnánk is Mészi művészetét, persze azzal a különbséggel, hogy az övé kevésbé öncélú és sokkal inkább funkcionális.
Ebből adódóan november 24-én este nyolc órától olyan alkotásokat láthattok majd kiállítva, melyeknek a hétköznapokban is garantáltan nagy hasznát vennétek!

 

 

 

 

 

Akik esetleg valamilyen oknál fogva lemaradtak a kiállítás megnyitóról, ne csüggedjenek, ugyanis a kiállítás december 31-ig ingyenesen látogatható!

Írta: mediumskate