California Dreamin’

 A Trocadero Days és a Manhattan Days sikerét követően a Polar csapat úgy döntött, hogy most nyugat fele, a “kaliforniai álom” nyomába ered. Los Angeles a jól ismert vörös “slappy” padkák, a pálmafák, a Natas Kaupas-féle tűzcsapok, a nagy nyitott iskolaudvarok és úgy általában a gördeszkás történelem nagyrészének otthona, így Pontus Alv nem véletlenül választotta LA-t a Converse-szel közös kollaboratív sorozatának legújabb darabjához. Leültünk Pontusszal, hogy többet is megtudjunk a jelenleg még név nélkül futó projektről.
 
Miért döntöttél Los Angeles mellett az új Polar/Cons kollabhoz?
Az inspiráció egy fura videoklipből jött, amit a neten találtam. A szám címe ‘Malibu Sunrise’ a Lueur Vertétől. Egy menő, nyolcvanas évekbeli hangulatú videó, ilyen igazi Venice Beach hangulattal. Nagyon bejött a klip és volt benne egy átlátszó üvegszál negyedív, ami az egyik gyerekkori álmom volt. Tudod, mi itt Európában Natast [Kaupas], meg a többi klasszikus piros “slappy-padkákon” deszkázó arcot, Jef Hartsel Venice Beachen felvett trükkjeit, vagy az egész Rubbish Heap jelenséget nézve nőttünk fel. Gyerekként mindig Kaliforniáról álmodoztál, legalábbis mi a nyolcvanas-, kilencvenes években mind el akartunk jutni Kaliforniába ezért, vagy azért. Mondjuk, hogy kiolliezzunk egy kocsibeállót, deszázzunk a piros padkákon, vagy átolliezzunk egy tűzcsapot a kék ég és a pálmafák alatt. Úgy éreztem ez az egész hangulat jól passzol a Jack Purcellhez, és így, hogy LA a gördeszkázás központja, ahol az összes nagy márka található, egy kis kihívás is volna egy Super-8 videót felvenni, aminek más a hangulata és egyedien áll a városhoz.
 
Értem.
Próbáltuk egy régi Natas videórész hangulatát felidézni. “Ja, ott lakik a Venice padkáknál, csak lement a padokhoz, hajtott egy kicsit a környéken, deszkázott pár iskolaudvaron és meg is volt a rész”. Ennyi kihívás volt egy régi Santa Cruz videóban. Megpróbálni ugyanezt a mostani közegben megismételni, és visszaadni ezt az álmot az új generációnak volt a célunk. Manapság a legtöbben az óriás korlátokkal és lépcsőkkel azonosítják a helyet. Szerettem volna, hogy LA megint egy kicsit “fun” legyen.
 
Igen, én is látom, hogy az egészre nagy hatással volt Natas.
Pontosan, és a mai napig, ha például egy Manolo’s mixtapes videóban feltűnik, vagy csak elég visszanézed egy régebbi videórészét akkor is látod, hogy még mindig egyedinek és frissnek hat a deszkázása. Megvan az az összkép, a stílus, és hangulat, emellett a trükkjei is, amik a mai napig megállják a helyüket. Az összes trükk, amit a Venice padkákon csinált… tudod a hosszú hurricane grindok, meg a többi.
 

Photography: Nils Svensson

 
A Natas-féle tűzcsapot is láttátok igaz? Láttam egy képet az egész csapattal.
Igen, egy legendás spot. A srácok próbáltak vele kezdeni valamit és beadni a Natas spint, de nem egyszerű! Mármint fel lehet rá olliezni és forogni a tetején, de úgy, ahogy Natas csinálta lehetetlen, annyira könnyed volt. Ez a lényeg: csak krúzolt a környéken és bumm… beadta a lehető legstílusosabb módon.
 
A fitatalabb srácok a csapatban ismerték Natast, vagy kellett egy előadást tartanod?
Hát, a legtöbbjük tudta kicsoda és látták a videórészeit, de a trip előtt azért elküldtem néhány linket mindenkinek. Nagyon tetszett egy Sick Boys című videó, különösen az előzetese, úgyhogy elküldtem nekik. Elküldtem még Jef Hartsel, Natas és Jesse Martinez részeit, sőt néhány korai Jovantae Turner részt is a Planet Earth videóból. Küldtem még egy PDFet is, tele régi “jump ramp” kidobós fotókkal.
Szerintem a legnehezebb része az ilyen projekteknek, amiket egy reklámhoz, vagy egy cipő kiadásához készítesz maga a szervezés. Úgy mint a Manhattan Days és a Trocadero Daysnél itt is együtt, csoportosan deszkázunk, valahogy szinkronban. Nem feltételenül megrendezett, de egy kicsit olyan “Oké srácok, olyat tudnátok hogy…?” a menet.
 
Jóval inkább rendezői szerepben vagy itt, mint egy normál videónál…
Igen, és ezt nem mindig értik meg teljesen. “Jó, te most arról jössz be a corneren, én arra boardslideolok, aztán ő pedig onnan jön és kiszáll az ívből…”. Ilyen egy felvétel. Tudod, ezeket előre kitervelni elég bonyolult. Manapság a deszkások nincsenek ehhez hozzászokva. Elég nehéz rávenni őket, de nem hibáztatom miatta egyiküket sem. 1987-ben kezdtem deszkázni, úgyhogy nekem az ilyenek fontosak, de lehet valamelyiküknek épp nem annyira. Például Dane [Brady]-nek nagyon is számít, ő talán jobban illik egy ilyen hangulatú videóba, mint mondjuk Aaron [Herrington].
 
 
 
Szerintem is Dane az, aki komolyabban követi és felkutatta a régi videók hangulatát.
Ja, imádja az egészet. Szerintem ez nagyon jó. Ma a gördeszkázás ott tart, hogy van elég történelme ahhoz, hogy régebbi dolgokat is felkutassunk és inspirálódjunk belőlük. Feleleveníteni őket és a mai közegbe helyezni, úgy hogy mégis működjön. Jó a fiatalokat látni, hogy motiválják őket a régi videók. “Most láttam ezt a [Sean] Sheffey részt, és teljesen rápörögtem”. Te meg küldesz nekik néhány másik linket, hogy itt van ez meg az és teljesen elájulnak tőle. David [Stenström] teljesen rákattant a régi Neil Blender videókra.
 

Photography: Nils Svensson

 
A Venice körül töltött időtök alatt sok őrült dolgot láttatok?
Nálunk voltak azok az óriás elemek, úgyhogy jó buli volt, de elég körülményes. Az biztos, hogy érdekes volt az íveket a sétány mellé tenni és nézni a helyiek és az ott sétálók reakcióit. A deszkázás ott a parton elég szerves része az életnek, de az biztos, hogy van néhány kifejezetten érdekes jelenség. Semmi őrületes, csak néhány hippi, meg junkie, de mind barátságosak.
Az egyetlenek, akik egyáltalán nem jófejek Amerikában azok a zsaruk. Mindig betalálnak. Ott voltak az elemek, csak letettük őket a sétányra, de egyből jöttek, hogy nem lehet magán a járdán deszkázni. A szélére toltuk őket, amit aztán hagytak egy ideig, még a sheriff és odajött a parkolóba, de aztán nem küldött el minket. Meglepően engedékenyek voltak Venice Beachen. Elmentünk például egy másik részre, Manhattan Beachre, ahol nagyon szigorúak voltak és elég sok problémánk akadt. Sok múlik a környéken és a hangulatukon, de a lényeg, hogy LA nem a legegyszerűbb helyszín egy ilyen videóhoz. New Yorkban könnyebb dolgunk volt velük, de itt végig rendőrautók követtek.
 
Az egész projektet Los Angeles ugyanabban a negyedében vettétek fel?
Az eredeti elképzelés az volt, hogy kövessük az utat, amit Natas bejárt: a régi spotokat. Megpróbáltuk felkutatni a régi iskolaudvarokat és a többi spotot a parton. Nem volt igazán kőbe vésve a terv, csak néhány felvételt találtunk ki előre. Nagyon akartunk párat az óceánnál, a pálmafákkal, a parttal, néhányat egy backyard poolban, parkolókban, stb. Az egyik autóban a csapat volt, a másik egy teherautó volt, ami az elemekkel követett bennünket, de nem volt sima dolgunk. LA-ben körözni és rendes helyeket találni, ahol lerakhatunk és utána összeállíthatunk mindent húzós volt. Tudtuk, hogy az iskolaudvarok csak hétvégéken esélyesek, ami nagy szívás lett a végére. Egy ideig úgy nézett ki, hogy nem is fog összejönni.
 

Photography: Nils Svensson

 
Tényleg? Aggódtál, hogy nem fog sikerülni?
Igen, az elején nem halatunk túl jól. Az elemek késtek, mert akivel építtettük őket csúszott 3 nappal. Úgyhogy addig próbálgattunk egy-két street felvételt összehozni amíg várnunk kellett, hogy elkészüljenek. Majd amikor kész lettek a rámpák döbbentünk rá, hogy elég nagyok és nem túl könnyű erre-arra szállítani őket, lepakolni aztán meg felpakolni. Könnyen elfáradsz a furikázásban, hőség van, meg ott vannak a rendőrök is… Eljutsz valahova, összeállítasz mindent és egyből megjelennek. Aztán pakolhatod össze az egészet, és a nap fele már el is ment a semmire.
 
Felkerestétek Natast a projekt miatt, hogy esetleg ő személyesen vezessen titeket körbe?
Ott lakik a Venice padkák közelében. Az anyukájának van ott egy háza és valahol a telken neki is van egy saját kisebb lakása. Minden nap azon a környéken voltunk és egyik nap Chris, a Dear Skating-től, aki körbevezett minket a spotokon és a többi helyi látnivalón, meg is mutatta, hogy merre lakik pontosan. Rengeteget mesélt nekünk a helyről, mert már hosszú ideje él ő is ott. Nagyon sokat segített, nélküle nem sikerült volna így eltalálni a dolgokat. Szóval igen, láttuk Natas házát, de féltünk csak úgy bekopogni hozzá, hehe.
 
Összefutottatok más idősebb prokkal a környékről?
Ja, Eric Dressen velünk jött egyik nap. Ismeri Tom Remillardot, aki az egész idő alatt velünk lógott, úgyhogy ő is csatlakozott hozzánk egy napra. Mutatott pár jó wallride spotot Veniceben. Olyan helyre is elvitt bennünket, ahol még ’87-ben nyomta, amikor ő is a közelben lakott. Király volt a történeteit hallgatni, és én is elég sokat kérdeztem tőle.
 
Láttam, hogy a Polar team legújabb tagja Jonas Skrøder is veletek volt, de merre volt Kevin Rodrigues?
Először, hogy megerősítsem: Jonas egy lehetséges új rider, de az a gond, hogy ismét lesérült. Eljött velünk először Puerto Ricoba, ahol folyton lezúzta magát, majd ugyanez történt LA-ben is. Nagyon fura volt. Próbált egy backside 360-at az egyik kidobóról egy kuka felett és aztán be is adta vagy tízszer. Könnyedén belandolta minden alkalommal tökéletesen, de az egyik próbánál amikor ráérkezett a teste valahogy tovább forgott és kifordult a térde. Senki se érti hogyan… Meg fogja nézetni, mert nem tudjuk még, hogy meg is kell-e operálni, vagy helyrejön magától. Most próbál rápihenni, de elég zavaros, hogy mi lesz. Műtötték azt a térdét korábban, úgyhogy eléggé parázik újra elkezdeni teljes erőbedobással deszkázni amíg nem vizsgáltatta ki alaposan. Most az van, hogy ő várja, hogy túllegyen rajta, mi pedig várjuk, hogy újra deszkán állhasson. Furcsa helyzet, mert mindannyian kedveljük, de addig nem tudjuk teljesen támogani, amíg nem vett fel pár igazán durva trükköt vagy hozott össze pár komolyabb fotót.
Ami Kevint illeti, ő a trip előtt San Fransiscóban volt a Supreme csapattal és ott sérült le. Valami történt a csípőjével, így nem tudott lejönni LA-be, inkább hazarepült Párizsba. Ezért nem szerepel a videóban. Tudod, hogy van ez a sérülésekkel… Egyébként is elég nehéz manapság mindenkit összehozni egy helyre.
 

Photography: Nils Svensson

 
Gondolom, hogy nem könnyű leegyeztetni. Mennyi ideig tartott az egész, meddig voltatok Los Angelesben?
Összesen 10-12 nap volt, amiből 8-at filmeztünk. Nem tudom még biztosra, de szerintem sikerült összehozni a dolgot. Még nem vágtuk össze, de már láttam a felvételeket és elég sok jó lett. Nem olyan a hangulata, mint a New York-i, vagy párizsi videóinknak, mert ott szabadabban, a saját lábunkon tudtunk mozogni a városban. Itt nincsen olyan átvezetés a felvételek közt, csak simán változnak a helyszínek. Viszont voltunk filmezni a Pink Motel pooljában, úgyhogy olyan trükkök is lesznek benne. Egy kicsi lesz mindenből. Meglátjuk, milyen lesz a vágás után, egyelőre elég nehéz megmondani. Az egész színes Super-8.
 
Most színes lesz?
Igen, végig színes Super-8, amitől minden felvétel egy kicsit réginek és szemcsésnek tűnik. Amikor először láttam, mondtam is, hogy ez egy az egyben mintha ’87-ben készült volna. Teljes flashback az egész. Máshogy fog kinézni, mint az előző kettő kisfilm, mert a Jack Purcell kollabhoz készült, ami egy kicsit komolyabb cipő. Nekem a Jack Purcell imázsa mindig is valami nagyvilági, magasabb kategóriás dolog volt. Visszatérve a videóhoz, szerintem látni fogjátok mit akartunk belőle kihozni. A hírdetések, a fotók meg az egész hangulat amit próbálunk átadni valahogy azért nem teljesen ’87-es, hanem alapból inkább 2017-es lesz.
 
Interjú: Will Harmon, Free Skatemag
Fotók: Nils Svensson, @nils